RÓLUNK
Centrál történelem
Az idén 30 éves cégcsoport 2021 novemberében jelentette be a Budapest legidősebb kávéházának tartott Centrál működtetésének átvételét az Özyer Csoporttól. Az Eventrend ezzel a második irodalmi kávéház üzemeltetését vállalta fel Budapesten.
EVENTREND GROUP
A bérleti szerződést az Eventrend Group és az Özyer Csoport a Matild Palotában, ünnepélyes keretek között írták alá. Emre Pasli, a tárgyalásokat vezető török üzletember az ügylettel kapcsolatban azt mondta: „Olyan csapatnak adom át a Centrál kulcsait, amely professzionális tudással, 30 éves tapasztalattal és elkötelezettséggel bír nem csak a gasztronómia, de különösen a történelmi kávéházak működtetése terén. Hiszem, hogy ma Magyarországon nem találtunk volna megfelelőbb partnert.”
Az Eventrend elismeri és nagyra tartja elődei korábbi években végzett munkáját és erőfeszítéseit. A cégcsoport képviselői úgy látják: az elmúlt 20 évben a megújult Centrál Kávéház, mint valódi ikonikus történelmi helyszín került vissza a köztudatba. Mint a cégcsoport alapító-tulajdonosai mondták: a megállapodás hatalmas büszkeséget és örömet jelent az Eventrend Group számára. Ez lehetőséget ad a szerepvállalásra egy 135 éves legenda üzemeltetésében. Az Eventrend küldetése visszaállítani a századfordulós történelmi kávéházak legendáját és Budapestet újra az ikonikus kávéházak fővárosává tenni, mindezt történelmi kávéházak láncolatával életre keltve, és ezzel megvalósítva az alapítók eredeti céljait is.
Az Eventrend Group mintegy 3 évtizednyi tapasztalattal rendelkezik nemcsak kávéházak, hanem éttermek, szállodák üzemeltetésében és rendezvényszervezésben is. A cégcsoporthoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 5 vidéki hotel és 11 rendezvényhelyszín is. Jelenleg Magyarországon és Csehországban vannak jelen a vendéglátás piacán.